A rendszerváltozással szinte egyidejűleg, munkahelyek és partizán históriák sokasága tűnt el. Az állami gondoskodáshoz szokott emberek tanácstalanul, fájdalommal és dühvel tele, de mégis reménykedve várták a rendszerváltás eredményeit.
Tart ez még a mai napig is.
Sokan megértették, hogy a szabadság lemondással és gyötrelmekkel is jár. Mások a mai napig köpködnek, és visszasírják a "régi rendszert". Soha nem fog a régi formában visszatérni, nekünk kell a megváltozott körülményekhez igazodni. Ráadásul még itt ez a válság is. Mihez kellene kezdenünk?
Próbáljuk már ki -persze csak gondolatban- mi lenne, ha környezetünkkel összefognánk. Próbáljunk már egy kicsit eljátszani azzal a gondolattal, hogy nem irigykedem a szomszédra, mert neki zöldebb a kertje. Esetleg kérjünk tőle tanácsot? Beszélgesünk vele? Építsünk emberi kapcsolatokat? Vásároljuk az ő termékeit? Legyen mindez sokszereplősen kölcsönös?
Összefoglalva: hiszem azt, hogy a jövő a közösségek összetartozásában, az ezeket építő erőben van. Amikor egy település és annak vonzáskörzete szimbiózisban él egymásra utalva, egymást segítve, támogatva, nem szociális érzékenységből, hanem jól felfogott társadalmi-gazdasági érdekből. Mennyivel jobban bízom például abban, hogy a Feri bácsi paradicsoma jobb, mint az arctalan szupermarketben vásárolt paradicsom. A Feri bácsi paradicsoma drágább? A Ferrari is drágább a Ladánál.
Ha újra kialakulna az emberek között a bizalom, ha szégyen lenne becsapni egymást, ha szégyen lenne (és nem sport) az adócsalás, ha tudnánk mosolyogva együtt ünnepelni (nem tüntetni), akkor más problémáink lehetnének. Például: a foci.
Tart ez még a mai napig is.
Sokan megértették, hogy a szabadság lemondással és gyötrelmekkel is jár. Mások a mai napig köpködnek, és visszasírják a "régi rendszert". Soha nem fog a régi formában visszatérni, nekünk kell a megváltozott körülményekhez igazodni. Ráadásul még itt ez a válság is. Mihez kellene kezdenünk?
Próbáljuk már ki -persze csak gondolatban- mi lenne, ha környezetünkkel összefognánk. Próbáljunk már egy kicsit eljátszani azzal a gondolattal, hogy nem irigykedem a szomszédra, mert neki zöldebb a kertje. Esetleg kérjünk tőle tanácsot? Beszélgesünk vele? Építsünk emberi kapcsolatokat? Vásároljuk az ő termékeit? Legyen mindez sokszereplősen kölcsönös?
Összefoglalva: hiszem azt, hogy a jövő a közösségek összetartozásában, az ezeket építő erőben van. Amikor egy település és annak vonzáskörzete szimbiózisban él egymásra utalva, egymást segítve, támogatva, nem szociális érzékenységből, hanem jól felfogott társadalmi-gazdasági érdekből. Mennyivel jobban bízom például abban, hogy a Feri bácsi paradicsoma jobb, mint az arctalan szupermarketben vásárolt paradicsom. A Feri bácsi paradicsoma drágább? A Ferrari is drágább a Ladánál.
Ha újra kialakulna az emberek között a bizalom, ha szégyen lenne becsapni egymást, ha szégyen lenne (és nem sport) az adócsalás, ha tudnánk mosolyogva együtt ünnepelni (nem tüntetni), akkor más problémáink lehetnének. Például: a foci.
Amikor egy közösség belterjessé válik - ami nem feltétlen elzárkózást jelent - szükségszerűen kitermeli a szükséges munkahelyeket és elpusztítja a feleslegeset. Hisz amit eddig kívülről szállítottak be, azt helyben állítjuk elő. Amiből sokat termeltünk és már nem kell másnak az leépül.
" De a harchoz pénz kell, s Karthagonak nincs már.
Rég rabolja Róma, kiürült a kincstár..."
A termeléshez nem kell pénz, az csak közvetítő eszköz. Ínséges időkben pedig a csere is megteszi. Az Önkormányzatoknak, ha nincs pénze (ami sanszos) van megművelhető földje, hasznosítható ingatlana. Adja oda -üzleti tervvel megalapozott döntés alapján- annak, aki a legeredményesebben hasznosítani tudja. S legyen így az Önkormányzat a vállakozás résztulajdonosa. Legyen eredményorientált, akarja a bevételeket növelni és a költségeket csökkenteni. Csak tunya ne legyen már végre. Az emberek pedig ne a rosszat, a főgonoszt lássák a közigazgatásban. Legyen végre összefogás.
Vajon ki nyújt előbb békejobbot?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése